Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mesél egy könnycsepp

Arcodon a könnycsepp a fájdalomról mesél
őszinte érzések és a vak remény
te is mint sok 100 másik egyetlen hibába estél
biztál, reméltél és hittél
bíztad hogy ő lesz a jövő, hogy vele szebb lesz majd
remélted hogy szerelmetek hű és igaz,
hitted hogy ő az kire vártál ki többet jelent az egész világnál
de most itt állsz egyedül és vérzel
szertefoszlott emlék már a fiú ki mással van éppen
fáj hogy egy pillanat alatt vége lett a mesének
hogy szőke herceged más csipkerozsikát keresett!
keresed a hibát hol is ronthattad el?!
de lassanként rájössz ez már felesleges hiszen soha többé nem lesz már
se hit se remény
se szeretet!

 

 

Várj

 

 

Várj és fogd a kezem,
És engedd, hogy legyen
Egy kis nyomom, helyem
A tenyereden.

Várj, és nézd csak csöndben
Világod mögöttem
Megölt, és megöltem
Bár nem ment könnyen.

Látod a nagy halom
Kéznyomot a falon,
Vért az ablakokon?
Miért? Nem tudom.

Várj, és figyelj tovább.
Nem vagy már csak barát,
Hát lesd meg a halált,
A néma csodát.

Várj, már nem tart soká.
Haldd a tüskék dalát,
Érezd a lét zaját,
Míg öli magát

Ami történt egyszeri
Ne akard megérteni,
S ha hív a hang az isteni
Ne kérdezz; fogadj szót neki.

 

 

Távolból Szeretlek...

Nehéz elfogadni, mi a világot jelentette nem rég
Az mára nem más mint féltve őrzött emlék,
Hiányodat elviselni nem megy oly könnyen,
Akárhányszor rád gondolok ejtek majd egy könnyet!
Most csend van ujra sötétben állok
Fénysugarat már csak álmaimban látok,
A jót mi köztünk volt ne felejtsd el kérlek,
A távolból szeretlek mint egy érzéki lélek!

 

 

 

  Vers...cím nékül...

 

 

Nem tudom hol vagyok,
Nem tudom ki is vagyok
Nem tudom hova tartok
És nem tudom hova jutok
Nem tudom hova tenni a Világot
Nem találom a legjobb barátot
Nem tudom barátom-e még
Nem tudom mi szaggatta szét
Nem bírom már ezt a magányt
Elvesztett az ami régen megtalált
Nem bírom ezt a kétséget
Nem bírom hogy már széttépett
NEM BÍROM EZT AZ EGÉSZET!!!

 

 

 

Te

 

Te vagy az ébredés
a levegő , a fák
te vagy az élet
és benne a vágy
te vagy a lélegzet
a könnycseppek az arcon
te vagy a sóhaj
mosoly játéka az ajkon
te vagy az öröm
és te vagy a bánat
te vagy minden
mi ebben az életben várhat
te vagy az aki
adott egy új életet
és te vagy aki
ezt kegyetlenül elveheted
meghalok nélküled
hisz nincs fény
nincs lélegzet
minden szavam
mind benn reked
ha arra gondolok
nem lehetek veled
csak mondd és én újra
a tiéd leszek
hisz tudod , hogy várok rád
ameddig lehet
és majd ha halálos ágyamon
utoljára suttogom a neved
talán elhiszed majd
hogy tényleg szerettelek ...

 

 

 

Hányszor...

 

Egy félig csókolt csóknak a tüze
Lángol elébünk.
Hideg az este. Néha szaladunk,
Sírva szaladunk
S oda nem érünk.

Hányszor megállunk. Összeborulunk.
Égünk és fázunk.
Ellöksz magadtól: ajkam csupa vér,
Ajkad csupa vér.
Ma sem lesz nászunk.

Bevégzett csókkal lennénk szívesen
Megbékült holtak,
De kell az a csók, de hív az a tűz
S mondjuk szomorún:
Holnap. Majd holnap

 

Szeretni Úgy Is Lehet

 

Szeretni úgy is lehet,
hogy nem mutatod meg,
szeretni úgy is lehet,
hogy lábad megremeg,
szeretni úgy is lehet,
hogy csókolni nem mered,
szeretni úgy is lehet,
hogy könnyed megered,
szeretni úgy is lehet,
hogy mindened neked,
szeretni úgy is lehet,
hogy nincsen ott veled,
szeretni úgy is lehet,
hogy küldesz verseket,
szeretni úgy is lehet,
hogy tudod, hogy szeret,
szeretni úgy is lehet,
hogy viszontszeretnek,
szeretni úgy is lehet,
ahogy én szeretlek.

 

 

 

 

 Egyszer minden ajtó bezárul...

 

Kérlek szerelmem gyere már vissza,
A szívemet, csak a szívemet add vissza,
Kérlek, add nekem, mit én neked adtam,
Tudom szánalmas, de elég ! Miattad egyedül maradtam.

Add vissza ! Ne légy önző, igazságtalan,
Minden nap miattad úgy megyek, mint világtalan,
Aki ebben az átkozott pokolban, helyét nem találja,
S minden percben csak a halála pillanatát várja.

Mióta szeretlek tudom, mi a szerelem,
Egy fojtogató érzés, egy veszedelem,
Mi a szívet darabokra töri, eltiporja,
S az embert a halálba sodorja.

Engem is már lassan arra késztet, hogy meghaljak,
S hogy rád várni soha többet ne akarjak,
De nem ! A szívem erősebb, mint a halál,
Hisz tudom, mindkettőnket egyszerre talál.

Most erősnek látszom, pedig nem vagyok,
Szerelmed nélkül úgy érzem megfagyok,
Kérlek, találj már újra rám ! Ekkora kérés ?!
Neked szívem kulcsához, nem kell csak pár lépés.

Szívem ajtaja most még nyitva áll előtted,
Pedig párszor már úgy éreztem megölted,
De tudod egyszer minden ajtó bezár,
S akkor rád többet ez a szív sem vár.

 

 

 

 Fulladás

 

Egyedül vagyok, körülvesz a semmi,
Üres minden, fáj itt lenni.
Magamra maradtam, üvölt a csend,
Mélyre süllyedtem, félek itt lent.

Valaki megölel, szorít erősen,
Nincs senki, ki megmentsen,
Húz magához ez a valaki,
Erős keze torkomon, meg akar fojtani.

Sikoltanék, de nincs hozzá erőm,
Küzdenék, de elfogyott levegőm.
Magam vagyok, nem segít senki,
Hiába minden, el fogok veszni.

Utolsó lélegzetvétel, ez maradt csupán,
Idegen kezek tépik le ruhám.
Hosszú karó hatol meztelen testembe,
Meghaltam, majd el leszek temetve.

 

 

 

 

 Még itt vagyok
 

Kedvesem! Még itt vagyok veled.
Gyermeki, érzékeny lelkem, csak neked.
Gyengéden sírva suttogja neved,
Hogy míg él, csak téged szeret.
Öröm volt minden perc veled,
De most fogd meg a remegő kezet,
Mely lassan a halálba vezet
de még itt vagyok veled!

Kedvesem! Szeress, míg melletted vagyok.
A gyengéd fény már felettem ragyog.
Ölelj át, s még egy csókot adok,
Megőrzöm belül mit tőled kapok,
Mert nekem már nem lesznek holnapok,
És őrizd a mát, mit még adhatok.
Ha már nem leszek nekedâ026
â026de még itt vagyok veled!

Kedvesem! Fogd meg e hideg kezet.
Érzed kicsim? Nyugodt. Már nem remeg.
Nem dobban a szív sem már senkiért,
Mely tegnapig is csak érted élt.
Mosd le arcomról a fáradt könnyeket.
Zárd izzó öledbe kihűlt testemet.
S bár ajkam néma, többé nem nevet
de még itt vagyok veled!

 

 

 

 MIÉRT??

Miért van az, hogy akit szeretnél elfelejteni az szembejön az utcán?
Miért van az, hogy kedvesen rád köszön?
Miért van az, hogy átélsz újra mindent?
Miért van az, hogy mégis el kell mennetek egymás mellett?
Miért követi a nappalt az éjszaka...

 

Búcsú a szerelemtől

 


Ha vége, hát csókolj meg s isten áldjon;
megtagadlak, már nem vagyok tied;
gyönyörnek, óh, mily gyönyörnek találom,
hogy ledobhattam bilincseimet.
Egy kézfogás még, - töröld eskünket
s ha találkoznak sorsunk útjai,
ne árulja el se szó, se tekintet,
hogy a volt vágyból maradt valami.
Most, bár szerelmünk már-már alig él,
s ravatalánál zokog a hüség
és utolsót lüktet a szenvedély
s a tisztulás lefogja a szemét,
most még, noha mindnyájan elsiratták
fel tudnád támasztani, ha akarnád.

 

 

Fájdalom

Fájdalom arcodon a könnycsepp a fájdalomról mesél
őszinte érzések és a vak remény
te is mint sok 100 másik egyetlen hibába estél
biztál, reméltél és hittél
biztad hogy ő lesz a jövő, hogy vele szebb lesz majd
remélted hogy szerelmetek hű és igaz,
hitted hogy ő az kire vártál ki többet jelent az egész világnál
de most itt állsz egyedül és vérzel
szertefoszlott emlék már a fiú ki mással van éppen
fáj hogy egy pillanat alatt vége lett a mesének
hogy szőke herceged más csipkerozsikát keresett!
kesed a hibát hol is ronthattad el?!
de lassanként rájössz ez már felesleges hiszen soha többé nem lesz már
se hit se remény
se szerelet!

 

 

 

Hazudj még

Hazudj még, csak egyszer, utoljára,
s ez lesz életem utolsó mentsvára.
Hazudj még, s én elhiszem neked,
hogy megengeded, hogy utoljára szeresselek.

Hazudj még, hogy a világ az enyém lehessen,
hogy utoljára a szerelmet benned keressem.
Hazudj még, s én nem sírok többé,
még ha hazudsz is, elhiszem neked örökké.

Hazudj még, mert a világ oly kegyetlen,
s én poharamat a hazugságra emelem.
Nem érdekel hányszor, mit, hogyan s miért,
hazudj még, s fájdalom nem lesz többé semmiért.

 

 

 

 Várlak Téged!

 

Hallom a szél fájdalmas üvöltését,
Az éjszakában egy szörny él.
Csalódott a világban.
csalódott a feloldozásban.

Telnek a napok s egyedül vagyok,
Eltűntek már a földi rabok.
csalódtam a világban.
csalódtam a feloldozásban.

Keresem azt aki engem elfogad,
A magánynak már soha el nem ad.
Csak szólna valaki hozzám:"Kedvesem"!
S a karjaiban vesznék el.

Nem akarok már egyedül lenni,
Csak a fájdalomnak élni.
Rángasson ki már valaki a Pokolból.
Elegem van a paranoid hangokból.

Fogd kezem,s ne engedd el soha,
Mikor jössz el értem,s viszel valahova?
Várok rád kitárt szívvel,
csak siess!Mert hamarosan csak a magányban veszek el.

 

 

 

 Jelen,múlt és jövő...

 

Én megtanultam erősnek lenni,
S a legnagyobb fájdalmat elviselni,
Csak az igaz boldogságot várom már,
De hiába, a pokol úgyis engem vár...
A szerelmemet kiért élek már megtaláltam,
A síromnál, szellemként mégis egyedül álltam,
Kezemet nem fogta senki, s féltem,
Örökké egyedül maradtam, így éltem,
Szemem könnyezet, széttépte a szívem,
Az érzés kínoz, nem hagyja nyugodni lelkem,
De már mindegy úgy is vége mindennek,
Már meghaltam, mert nem volt értelme az életemnek...

 

Üres világ

Üres Világ Egy nap fiatal voltam és büszke,
csillogó szemmel vallottam szerelmet,
de holnap talán már kutyák marcangolják testemet.
Valaha a kínok párnái között fetrengtem,
ma már nem fáj semmi, azt hiszem
Egy üres világért könnyen adom életem.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.