Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hányszor...

Egy félig csóknak a tüze Lángol elébünk.

Hideg az este.

Néha szaladunk,

Sírva szaladunk

S oda nem érünk.

Hányszor megállunk.Összeborulunk.

Égünk és fázunk.

Ellöksz magadtól: ajkam csupa vér,

Ajkad csupa vér.

Ma sem lesz nászunk.

Bevégzett csókkal lennénk szívesen

Megbékült holtak,

De kell az a csók, de hív az a tűz

S mondjuk szomorúan:

Holnap.Majd holnap.

 

Távolból szeretlek

 

 

Nehéz elfogadni, mi a világot jelentette nemrég

Az mára nem más mint féltve örzött emlék,

Hiányodat elviselni nem megy oly könnyen,

Akárhányszor rád gondolok ejtek majd egy könnyet,

Most csend van újra sötétben állok

Fénysugarat már csak álmaimban látok,

A jót mi köztünk volt ne felejtsd el kérlek,

Távolból szeretlek mint egy érzéki lélek!

 

Pórábk sora

Próbáltam beszélni

De nem tudtam veled

De elveszett minden

Hiába szeretlek

Te nem szeretsz viszont

Nem nézel a szemembe

És ez irtózatos.

Képzeletem játszik

Álmodom veled.

De mindez csak ígylátszik

Nem találkozom veled.

Félek, hogy nem látlak többé

És elveszítelem közelséged örökké,

De csak tudd, hogy szÍvemben maradsz

És minden egyes percben velem tartasz.

Próbállak egyre-jobban feledni

De nem tudlak, hisz imádlak Szeretni.

  

Amit nehéz kimondani

Egy rövidke szó, mit kimondani nehéz,

főleg neked, kit elérni oly nehéz.

Úgy szeretném elmondani amit érzek, de félek, te mindezt nem érted.

Lelkem örül, ha csak pillanatra látlak, de mikor nem vagy itt elemészt a bánat,

sír a szívem, kérlel a szám, ám hiába minden, csak magány, nézz le rám,

szeretlek őszintén , kívánlak teljesen, oly üres nélküled az életem.

Nem akartam beléd szeretni, és nem hiszem, hogy te is akartad volna.

De amikor találkoztunk, mindketten éreztük, hogy nem tudunk semmit tenni az ellen,

ami velünk történik. Egymásba szerettünk, minden különbözőségünk ellenére,

és ezzel valami ritka és gyönyörű jött létre.

Az én számomra az ilyen szerelem egyszer adatik meg az életben,

ezért vésődött minden pillanata egyformán az emlékezetbe,s

ezért nem feledem soha egyetlen másodpercét sem...

 

Szakítás!

 

Összeszedem e darabokra tört tükröt, összerakom szép lassan, megszúrja kezem, vérzem... felsöpröm egy lapátra, és beöntöm testem szemetesládájába... eltemetem a gondolatokat, a lelkemet, ezentúl szív nélkül élem az életet...Nem fog fájni semmi, feledni csupán agyam nem bír el, látom az embereket, mellettem suhannak el...

 

Kihült szerelem



A múlt egy csodálatos kifestőkönyv, és mi nagyon tehetséges színezők vagyunk. A kudarc élménye, vagy inkább emléke lassan vidám árnyalatba öltözik. És mi nap nap után egyre bátrabban vezetjük a kettős könyvelést, hogy aztán váratlan szembesülések hozományaként depresszióba amortizáljuk lelkünket. Miért? Miért vagyunk ilyen elképesztően idióták? Képtelenek vagyunk bármit is kezdeni az idővel, a mások és magunk döntéseivel. Mindent újracsinálnánk, állandóan elszalasztott ziccerekről, rossz húzásokról kesergünk, így rövidítve meg mindenkit. Nagy árat fizetünk, ha nem fogadjuk el a történéseket olyannak, amilyenek. A szeretet nagy bravúrja az elengedés. Így szép és teljes a lecke, amire tanít.

 

 

Sose sírnék érte.
Szívem már nem dobog érte.
Nem akarom többé látni,
Mert szívem újra elkezd lángolni.
Bár sosem érdekelt olyan nagyon.
Sőt nem is szeretem, hagyom
Hagyom, hogy éljen
S valakivel lázban égjen
Engem már tényleg nem érdekel
És hogy magamnak is hazudjak,
Ezt érte el.

 

 



Mondd, mit jelent az a szó, hogy szerelem,
Mondd, miért kínzol évek óta kedvesem?
Miért nem hagysz el, ha másra vágysz,
Miért csókolsz engem, ha nem rám vársz?
Mondd, miért oltotta ki belőled a sors a lángot,
Miért nem lehetsz az enyém, ha csak rád várok?
Miért nem lehet együtt, boldog az életünk,
Miért nem lehet halhatatlan szerelmünk?
Mondd, enyém voltál-e teljesen valaha,
Mondd, miért kell egyedül lennem, minden éjszaka?
Miért nem érted meg, hogy a szívem érted dobban,
Miért nem tudsz szeretni, napról-napra jobban?
Miért nem tudok senki mást soha így szeretni,
Mondd, miért kell így fájnia, aminek a legszebbnek kellene lenni?

 




Ha arra gondolt, hogy itt volt, itt feküdt mellette, hallotta a szuszogását, és néha hozzáért a karjával. Ha a nyárra gondolt, amikor együtt mentek az ösvényen. Valami visszatért ilyenkor, valami furcsa borzongás. Nem tudta, hogy mi az. De tudta, hogy már nem úgy van minden, mint nyáron volt. Nem olyan szép és egyszerű. Zavaros és bizonytalan. De szebb. Valahogy mégis szebb. Nem tudta, miért, és nem tudta mi az.

 




Felmerül egy újabb megválaszolatlan kérdés,
úgy érzem itt vagyok a végén.
Szívemben újra itt egy kérés,
arra kér felejtselek én.

Érzem nem lesz egyszerű,
de muszáj, hisz tudom, ez már túl meseszerű.
Szívem menten megszakad,
s félek minden régi seb újra felszakad.

Ráébredtem te soha nem leszel a párom,
s ez egy nagyon nagy károm.
A teljes felejtést epekedve várom,
se ez az egész nem lesz más,
csak egy valóra váratlan álom.



 

 

 Fáj az emlék, mégis öröm, álmaimban minden percem veled töltöm. Nem tudlak és nem is foglak elfeledni, kár, hogy így kellett megtanulnom, szeretni.

 

 

 

Ne haragudj rám, ha titokban imádlak, elsuttogom neved hervadó virágnak. Nyári estén csillagok csak Rólad mesélnek, ne haragudj rám, ha fáj a szívem Érted!

 

 

Félek tőled, bár nem tudom miért, égék tőled, szerelmes szívem tiéd! Imádlak, bár nincs hozzá jogom, várlak bár nincs rá okom!

 

 

Egyszer majd elmúlik, s begyógyul a seb, de a csókot mi szánkon égett, feledni nem lehet.

 

 

 

Nem fogok sírni. Már nem. Csak úgy tud fájni.

 

 

Tudom, hogy nagyon tud fájni, mikor szíven szúr egy váratlan szó, s kiderül, ő már mást szeret,
és csak meghalni volna jó...

 

" Néha egész élet rámegy arra az igyekezetre, hogy valaki nélkül próbáljunk meg élni."       

    

Nem az a fájdalom sírni, zokogni, hanem a fájdalmat mosolyba fojtani. Az ember erős, de a szíve megszakad, ha azt, kit igazán szeret, szeretni nem szabad.

 

A szerelem, olyan, mint egy álom!
Néha szép, néha fájdalom!
Igazán szeretni csak egy valakit lehet, és pedig azt, aki téged is SZERET.

A szerelem okozta kínok közül az a legnagyobb , mikor gyűlölni akarjuk azt ,akit a világon a legjobban szeretünk.

 

 

 

 

Szerelmes voltam, de egy nap véget ért, bár megfogadtam nem sírok senkiért. Mégsem tudtam ott így elhagyni, hogy ne lásson engem úgy halkan sírdogálni. Csak álltunk egymással szemben szótlanul, és látja hogy könnyem kicsordul. Majd lett egy néma mozdulat felém, végül elfordult s elindult egy másik lány felé.

 

 

Amióta nem vagy velem, nem tudom milyen a szerelem,
és minden áldott nap csak a helyes utakat keresem.
Várok egy újabb esélyre, egy véget nem érő táncra,
egy életen áttartó önfeledt románcra.
De semmi nem jön, Te sem vagy már, és hiába várlak,
nem kell senki, még ha a helyeden több százan is állnak.
Hogy mit vesztettem el, igazán most fogom csak fel,
egy mondat kellett volna: Soha nem engedlek el.

 

 

Akármennyire is próbálok
a szerelmed nélkül élni nem tudok
így végül lehunyom a szemem
és elalszom a könnyeimmel.

 

 

Fáj, hogy ennyire szeretlek, mert ha rád nézek, látom, hogy ez téged mennyire nem érdekel.

 

A nap, mikor elmentél, volt az a nap mikor rájöttem arra, hogy semmi sem lesz már ugyanaz.

 Emlékezz rám, mikor fúj a szél
Emlékezz mikor minden véget ér
Nézz rám, fogd meg a kezem
Szorítsd meg bátran, míg lehunyom a szemem.
Emlékezz, mennyire szerettél
Mennyire fájt mikor elmentél
Nézz rám, fogd meg a kezem
Szorítsd meg bátran, míg lehunyom a szemem.

 

 

Felmerül egy újabb megválaszolatlan kérdés,
úgy érzem itt vagyok a végén.
Szívemben újra itt egy kérés,
arra kér felejtselek én.

Érzem nem lesz egyszerű,
de muszály, hisz tudom, ez már túl meseszerű.
Szívem menten megszakad,
s félek minden régi seb újra felszakad.

Ráébredtem te soha nem leszel a párom,
s ez egy nagyon nagy károm.
A teljes felejtést epekedve várom,
se ez az egész nem lesz más,
csak egy valóra válatlan álom.

 

 

Elkezdtek beszélgetni, és minden remek; szereted és tetszel neki. Sokat vagytok együtt, az érzés egyre mélyebb. S egy napon, anélkül, hogy észre vennétek, rájössz, hogy szereted. Az idő megáll; és azt hiszed, hogy az egész világ csakis a tiétek, egyedül a tiétek... Egészen addig, míg egyikőtök lelép, és kitépi a másk szívét, amíg még dobog; és otthagyja a leggyalázatosabb állapotban szegényt.

 

 

Talán egy álom vagy tévedés
Amikor reggel nem jön az édes ébredés
A könny felszárad, de megmarad a kétkedés
Amit az élettől kapunk, vajon miért kevés

Talán egy pillanat, ami szebb a többinél
Egy érzés, ami szavakban már mit sem ér
Talán egy angyalra vagy csak egy látomásra várva
Kerülöd a szépet a tudatodba zárva

 

 

Mikor a hold feljön, a nap lemegy, az nagyon fáj, hogy nem vagy velem. Nem tudlak feledni, nem is akarlak, te vagy az éjj legfényesebb csillaga. Szíved másnak adtad, tudom jól, de legbelül érzem, hogy így a jó. Nem tehetek róla, ne lázadj fel, szívem csak érted gyúl lángra fel. Később majd rájössz hogy szeretlek, s te engem viszont szerethetsz. Hiszem hogy így lesz, s remélem, hogy egyszer majd te is megérted, miért véstem e sorokat vérző szívvel, s könnybe lábadt szemekkel néked! Tudnod kell, hogy csak téged szeretlek s hogy élni nehéz így nélküled! Amikor a fellegekben járok. mindenütt rád találok, elfog egy érzés tagadnom kár, az én szívem csak rád vár.

 

 

Olyan szomorú mindig egyedül lenni,
Valakit mindig hiába keresni.
Valakit várni, ki nem jön többé,
Valakit szeretni titokban, örökké.

 

 

Szeretnélek látni, csak Rád gondolok. Este, ha csendben lefekszem, rólad álmodom. Azt álmodom, hogy itt vagy velem, de mindez csak álom, álom vagy Nekem.

 

 

Amikor szíved már nem hiányolja szerelmét, és teljesen kiábrándultál, csak egy találkozás kell még, és ha beszéde, megjelenése nem kellt benned új érzéseket, gondolkozz el, hogy valaha szeretted-e igazán?

 

 

Lelkem összetörted, könny csillog a szememben.
Mindenhol téged kereslek csak téged szerelmem.
Hiányzik nevetésed, érintésed, az egész létezésed.
Itthagytál, s el kell fogadnom ítéleted.
Ítélet velem szemben, s velünk...
Hiszen ezekután együtt már sosem lehetünk.

 

 

Elkezdtek beszélgetni, és minden remek; szereted és tetszel neki. Sokat vagytok együtt, az érzés egyre mélyebb. S egy napon, anélkül, hogy észre vennétek, rájössz, hogy szereted. Az idő megáll; és azt hiszed, hogy az egész világ csakis a tiétek, egyedül a tiétek... Egészen addig, míg egyikőtök lelép, és kitépi a másik szívét, amíg még dobog; és otthagyja a leggyalázatosabb állapotban szegényt.

 

 

Aki számít, azt Te sosem látod, aki valamit is akar, az a jóbarátod, aki megesküszik, hogy jó barát vagy, pedig többnek tart, mint egy jóbarátnak.
Az a sumák fajta, az sosem mondja, csak nevetgél, hogy neki nincsen gondja, pedig elevenen eszi meg a penész érted. Sokra képes, aki szeret Téged!

 

 

Talán egy álom vagy tévedés
Amikor reggel nem jön az édes ébredés
A könny felszárad, de megmarad a kétkedés
Amit az élettől kapunk, vajon miért kevés

Talán egy pillanat, ami szebb a többinél
Egy érzés, ami szavakban már mit sem ér
Talán egy angyalra vagy csak egy látomásra várva
Kerülöd a szépet a tudatodba zárva

 

 

 
Mikor a hold feljön, a nap lemegy, az nagyon fáj, hogy nem vagy velem. Nem tudlak feledni, nem is akarlak, te vagy az éjj legfényesebb csillaga. Szíved másnak adtad, tudom jól, de legbelül érzem, hogy így a jó. Nem tehetek róla, ne lázadj fel, szívem csak érted gyúl lángra fel. Később majd rájössz hogy szeretlek, s te engem viszont szerethetsz. Hiszem hogy így lesz, s remélem, hogy egyszer majd te is megérted, miért véstem e sorokat vérző szívvel, s könnybe lábadt szemekkel néked! Tudnod kell, hogy csak téged szeretlek s hogy élni nehéz így nélküled! Amikor a fellegekben járok. mindenütt rád találok, elfog egy érzés tagadnom kár, az én szívem csak rád vár.

 

 

Gyűlölök és szeretek. Miért? Nem tudom én se de érzem: Így van ez. És szívem élve keresztre feszít.

 

Volt egy lány, aki megtanulta, nem baj, hogyha fáj
S hitte, hogy egy napon majd ő is rátalál
Aki jóban-rosszban majd mellette áll
És többé nincs határ..

 

 

..a nagy szerelem sem olyan, mint a versekben. Van a mámor meg a szenvedély, de később csak a fájdalom marad. És az utóbbi sokkal tovább tart..

 

 

A szív lassú halállal hal meg. Egyenként hullajtja el a reményeit, akár a fa a leveleit, míg nem egy szép nap elfogynak. Nincs remény, nem marad semmi.

 

 

Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya mikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd.

 

Nem mondom, hogy nem tudok nélküled élni, mert tudok. Csak nem akarok.

 

 

A szívem az súgta írjak neked, az eszem mélyen tiltakozott. A szívem keres, de az eszem tudja az igazságot. A szívem nem hallgatott az eszemre, s így a kelleténél is nagyobb fájdalom sújtja. Hibázott mikor azt kérte, hogy írjak neked!

 

 

Ha keresed a szerelmet, nem találod, ha keresed a párod egyedül maradsz- a magány ellen mit tehetsz?
Igaz tanácsot senki sem adhat neked, de ha őszintén megéled a szívedet, a szerelem rád nevet, ha bátran megéled az életed, a társad megfogja kezed.

 

 

Ha szenvedélyesen szeretünk valakit, mindig több
fájdalomban lesz részünk, mint örömben. De az ember azért mégsem mondana le erről az élményről. Aki sose szeretett igazán, nem is tudja, mi az élet.

 

 

Féltem, hogy igent mondasz, mert támasz kell neked.
Féltem, hogy nemet mondasz, mert kellesz nekem!

 

 

Nem az az igazi fájdalom, mitől könnyes lesz a szem, hanem amit magunkban hordozunk, titokban, csendesen.

 

 

A szerelem beteljesülésének végtével a szívünk hasasad, és úgy érezzük vége a boldogságnak. Később jövünk rá, régi naplónk elolvasásával, hogy akkor is mennyit panaszkodtunk. Boldogok voltunk, csak épp nem tudtunk róla. Csak akkor jövünk rá a dolog értékességére, miután már elveszítettük..

 

 

A szerelemnek múlnia kell,
ha múlik akkor fájnia kell,
hogy érezd mennyit ér,
míg tart, míg él...

 

 

Nehéz dolog, hogy ne szeress, de nehéz az is hogyha szeretsz. A legnehezebb, ha hiába szeretsz.

 

 

Hazudtam éveket,
Itt hagytam képeket, hogy lásd,
Ha úgy érzed, hogy melléd bújt a magány.
Nincs már több folytatás,
Sötét a lépcsőház, s talán
Hallasz rólam, ha arra járok,
Hol érdekes a világ.

 

 

Sohase értjük meg a másikat, sohase ismerhetjük meg akaratának, vágyainak minden hullámzását. Sohasem sejthetjük a másik lelkének misztériumát, bármily közel érezzük is hozzánk.

 

 

 
Lehetünk szerelemesek boldogság nélkül és boldogok szerelem nélkül. Az volna az igazi csoda, ha úgy lennénk szerelmesek, hogy egyúttal boldognak is éreznénk magunkat.

 

 

 

 ..Nem lehetek veled...

"Ugyan nem lehetek most ott Veled,
Az egyik szemem sír,a másik nevet..
Mégis ott vagyok Veled,a kezedbe,
Nézek a sorok közűl a csillogó szemedbe.
Reggel,mikor kelek,itt vagy mellettem,
Gondolatimmal játszol a fejemben.
Egész nap velem vagy,mindíg Rád gondolok,
Este veled jönnek fel a csillagok..."


Engedj közelebb,
Engedd,hogy én is ott legyek,
Látni akarom,érezni
Azt amit lehet..



A könny és a szeretet édes testvér,
Nem szerelem az,ami egy könnyet sem ér.
Aki sosem sírt az sohasem szeretett,
Mert a könny és a szeretet egy napon született!


Az eszem azt mondja:"Bolond vagy,felejtsd el Őt!
A szívem azt súgja,soha ne engedd el...


Kezeidet el nem érem már,
Nem érzem bőröd bársonyát,
Tekinteted még bennem él,
Őrzöm hamis szerelmedér!



Fájt a csend,mégsem kérdeztem,
Hisz szavak nélkül is éreztem ,
Ahogy félsz,mikor hozzám  érsz.
Még magad sem tudod mit remélsz,
A sors,a végzet,hol meg van írva,
Hogy így  kell lennie már,
Ugye érzed,a válasz egyszerű rá..

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.